Balázs Márta: A remény sugara

Parányi szikraként jöttem a világra,
Csodára, a létezést várva.
Kihunytam, mint csillag az égen,
S kudarcba fulladva elvesztem a sötétségben.
Ami eltűnt, soha nem lesz ugyanaz,
De az esély, hogy visszatér, mindig megmarad.
Nem ragyogok már a messzi éjszakában,
Nem alszom ki, mint láng a gyertyában,
De fényem benned újra életre kél,
Ha meglátod a reményt, hogy valami jobb légy.

*

Egyszer egy királyfi…

Egyszer egy királyfi mit gondolt magába` :

Föl kéne öltözni kocsisi ruhába.

El kéne most menni Szova városába,

Meg kéne kéretni gazdag bíró lányát.

Jó estét, jó estét, gazdag bíró lánya!

Jó estét, jó estét szegény kocsislegény!

Üljön le minálunk festett kanapéra.

De nem azért jöttem, hogy én itt leüljek,

Hanem azért jöttem, jössz-e hozzám, vagy sem?

Nem menek, nem menek, szegény kocsislegény:

Van a szomszédunkban kosárkötő lánya.

Dr. Bartanusz Attila: Amikor...

Amikor fény és árnyék borzongva ölelkezik,
Amikor a kishitű világ félve, riadtan örvendezik,
Amikor fekete fátylat von a dermesztő sötétség,
Amikor annyi szépet s jót firtat a szörnyű kétség.

Amikor hosszú vándorút után megpihen a fáradt,
Amikor a legkisebb patak is zúgó hatalmassá árad,
Amikor hangja van a hosszú, szótlan némaságnak,
Amikor naponta magamnak szólok, vágyakozva várlak.

Amikor a némaságot a hangos kacagás hessegeti,
Amikor a szenvedést a meredek szárnyalás fedi,
Amikor a kimondott szó olyan bájosan csilingel,
Amikor egy apró kis szív erre pirulva halkan felel.

Dr. Bartanusz Attila: Mikor lesz...?

Kopogás nélkül betoppant az ősz hírnöke,
Fejem gondolatokkal, szívem érzésekkel tele,
Hiába keveri a port a szeptemberi forgószél,
Eredmény nélkül riogat az eljövendő, majdani tél.

Szívemben, lelkemben a nyár fénye, melege,
Színültig töltve az érzelmek csillogó serlege,
Üzen a nyár, kinyújtja simogató meleg kezét,
Várom már, a kedves mikor hajtja keblemre fejét.

Mikor meri kimondani a mindent oldó varázsszót,
Mikor ér a csúcsra a jelzés, amit az élet fába rótt,
Mikor lesz a csendnek is üzenő, hatalmas hangja?

Dr Bartanusz Attila: Te mondtad…


Te mondtad, az őszben is lehet nyár, kedves melegség,
Lehet zimankós hideg, köd, de lehet felhőt törő fényesség,
Lehet a szónak, hangnak hullámzó, dúdoló gyönyöre,
Lehet, vagy biztosan így van, angyal szállt a földre.

Nos az égre tekintek az őszi napsugárban szépet látok,
Arcomat melegítve, újra a hívó szóra, a csodára várok,
Látom a sugarak táncát, hallom a levél zizzenését,
Ilyenkor irigylem, megvallom, irigylem mások szerelmét.

Dr. Bartanusz Attila: Ma megint

Néma fehérséggel dermesztő hideggel terpeszkedik a január,
Fehérségével mindent megtisztítva, újra áhitattal vár,
Dermedtségében pompázva az új tavasz eljövését súgja,
A tél tündére kézenfogja a tavaszt, lantnak pendül a húrja.

Nos, a fagyos tél jelenleg az Úr, de mi tudjuk lassan elindul,
Némaságában pompásan egy messzi harang csendesen kondul,
Áhítatot, tiszteletet parancsol halkan foszló giling-galangja,
Minden évben újra szól ilyentájt a dicséret szép hangja.